2013. augusztus 3., szombat

10. rész

Meghoztam a kövi részt!!! De kövit már csak 4 komi után hozom!! :D

* 2 héttel később*

Reggel nagyon boldogan keltem, mert tudtam hogy ma vagyunk Justinnal 1 hónapja együtt. Azóta is tartom a kapcsolatomat apával és a "tesómmal". Alig vártam, hogy ma csak Justinnal legyek.Bementem a fürdőszobámba, hogy elintézzem a dolgaimat. Tudjátok arcot mostam, megfésülködtem majd felkötöttem a hajamat egy szalaggal, mert olyan 25-28 fok lehetett, majd végül felöltöztem. Nem tettem fel sminket, csak egy kis szájfényt.

Íme a szett: https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgvRaq-QO4J5rVAy4tyvkRuMuPiPVpw8OcE9t5OJ_CiJMR-3XHX85dIHMpjqWnNjM4HPiSEV0tkaro6FuLz8YzzGp7KU0xSMUiIicBz2PealOmhon7HQwvhVQYnShixS_CbjkUTzOo8wX4/s1600/emese7.jpg

Lementem a földszintre hogy egyek valamit. Találtam egy cetlit a hűtőajtón. Ez állt:  "Jó reggelt kicsim mire felkelsz nem leszünk otthon, ennek az az oka, hogy Mandy-nek az egyik barátnője férjhez megy másfél hét múlva és megkért engem meg Carly-t és persze Mandy-t, hogy legyünk a koszorús lányai. Tudom már nem vagyok fiatal ahhoz, de ott leszünk másfél hétig addig tied a ház Justinnal. Jók legyetek és Boldog egy hónapos fordulót. Justin már korán elment valahova, hogy elintézzen valamit. Szeretlek!"

 Puszi: Anya

Ez remek Justin is elment, de hova? Na megyek eszek valamit. Volt egy szendvics a hűtőben gondoltam megeszem.

* 1órával később*

A szobámba ültem, amikor ajtó csapódást hallottam. Na végre. Gyorsan lerohantam, hogy megnézzem ki az. Gondolhattam volna hogy Justin az. És ő volt az. Nagyon feldobott volt.

- Szia édesem! -felkapott és megpörgetett.
- Szia, de hol voltál?
- Az meglepi most öltözz át valami szép ruhába, mert elviszlek egy helyre.
- De mily....
- Á-á nincsen kérdezősködés.
- Oké-oké. -majd nyomtam egy csókot ajkára.
- Siess!
- Oké.

Felmentem a szobámba, hogy kiválasszam a tökéletes ruhámat. Sokáig nézelődtem mikor megtaláltam az igazit.

Emellett döntöttem: http://friendsandboyfriends-1d.blog.neon.hu/files/2012/11/ruha%20%C3%B6ssze%C3%A1ll%C3%ADt%C3%A1s33.jpg

Még tettem fel egy kis fekete füstös szemet, csináltam magamnak loknikat és kész is voltam.Nem tudom meddig készülődtem, de azt igen hogy mikor leértem Justin már eléggé türelmetlenül várt,de azért tátva maradt a szája.

- Mi az mit nézel?
- Ja semmit. -rázta meg a fejét :O
- Mehetünk arra a helyre?
- Persze, gyere.

Elindultunk majd egy étterembe érkeztünk.
- Ez eléggé drága hely.
- Dehogy is. Nyugi. Ennyit megérdemelsz meg még többet is.
- Jajj szerelmem. -majd nyomtam egy cuppanóst a szájára.
- Ez finom volt. :D
- Kérsz még? 
- Aha.
- De nem kapsz, mert le kéne ülnünk. Mlelyik a mi asztalunk?
- A-a mi nem itt eszünk.
- Hanem?
- Mi egy külön teremben eszünk.

Mikor ezt kimondta Justin pont jött egy pincér. Justin elmondta hogy ki ő é mikor a meg hogy hol rendelt asztalt. A pincér bevezetett minket egy terembe ami szürkés ezüst színű volt, a terem közepén egy nagy kerek asztal volt és két szék egymással szembe, fehér díszes terítő volt rajta tányér,  evőeszközök és pohár/poharak (boros és sima). Annyira gyönyörű volt. Ezt Justinnal is közöltem

- Ez gyönyörű.
- Tudom azért is választottam.
- De..
-A-a semmi de, ezt megérdemeljük mivelhogy ma vagyunk együtt egy hónapja.
- Igeeeen!

Örömömben ajkaimat az övéire tapasztottam majd csókolózásba kezdtünk, amit a pincér egy torok kaparással szakított meg.

- Jó napot ma én fogom önöket kiszolgálni. Tessék az étlapok ha választottak csak ezt a csengőt kell megszólaltatni.
- Rendben köszönjük. -mondta Justin illedelmesen.
- Na te mit kérsz? Én állítottam össze az étlapot.
- Azt látom.
- Miért?
- Ja nem csak a te kedvenceid vannak itt meg az enyémek.
- Pontosan.
- Na nekem már megvan.
- Nekem is.
(Nem írom le, hogy mit kértek)

Miután megrendeltük az ételt 10 perc múlva kihozták és szép lassan nevetések mellett elfogyasztottuk.

- Na ez finom volt.
- Hát igen tele is vagyok! -mondtam mosolyogva :)
- Bort?
- Kérek.
- Rendben már töltök is.

- Vörös vagy fehér?

- Legyen vörös.
- Rendben.

Justin töltött mind kettőnknek majd koccintottunk a hónapfordulónkra. ♥

http://tienshoni.hu/images/stories/hirek2012/vorosbor03.jpg

 - Szerintem menjünk haza.
- Szerintem is.
 Justin kifizette a számlát, beültünk a kocsiba és hazamentünk. A hazavezető úton sokat nevettünk. Majd megérkeztünk. 

- Mit akarsz mit csináljunk?
- Hát van egy-két ötletem.
- Óóó igen mondd már el nekem is, hogy mi az.
- Ne aggódj terveztem.
- Justin ajkai ajkaimra tapadtak majd olyan szenvedélyesen csókolóztunk ahogy még soha. Nyelveink táncoltak. A pillangók repkedtek a gyomromba. Na végre. Justin megfogta a fenekemet majd derekára  helyezett én karomat  nyaka köré fontam majd úgy mentünk be a szobámba. Tele volt minden gyertyával az ágyamon rózsaszirmok amik egy szív alakot formáltak .

- Ez gyönyörű de hogy mikor és ki...
- Sss ez most nem fontos csak csókolj meg.
- Oké. ♥

Justin az ágyra döntött és elkezdte letépni rólam a ruháimat mikor észrevettem hogy fehérneműbe vagyok ő meg teljesen fel van öltözve levettem a ruháit így csak egy boxer volt rajta. A szám után ajkaimat vette célpontul, Majd minden textil anyagot levettünk egymásról. És megtörtént nagyon jó volt (Bocsi, de nem részletezném)!!! :D

- Ez nagyon jó volt.
- Szerintem is.
- Gyere nézzünk egy filmet.

Betettem egy akciófilmet csináltam popcornt és a film közepénél láttam hogy Justin bealudt, biztos kifárasztottam Gondoltam felkeltem, hogy menjen aludni és akkor megyek én is.

- Justin ébredj!
- Mmm mi történt?
- Semmi csak inkább ágyban aludj. És akkor megyek én is.
- Rendben, de most nem viszlek fel ölben.
- Nyugi megértem!! :D

Mindketten felértünk a szobámba mivelhogy a nappaliban néztük a filmet. Felvettük a pizsinket és az ágy felé vettük az irányt Justin egyből benyomta a szunyát én még egy kicsit forgolódtam de nekem se kellett sok már aludtam is. :D

2013. július 27., szombat

9. rész

Remélem tetszenek a részek a kövi részt 4 komi után hozom!!! :D :)

Nem sokat aludtam az éjjel. Egész este apán járt az eszem meg a "lányán" Victorián. Egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből ahogy Justinra nézett. De mindegy is nem foglalkozok vele, mert tudom, hogy Justin engem szeret.
Megnéztem mennyi az idő. Még csak fél 8 volt. 
Megfésülködtem, felfogtam a hajamat, arcot mostam és végül felvettem egy kényelmes ruhát. Most nem tettem fel sminket. Eléggé hideg volt ezért  emellett a szett mellett döntöttem: 

http://www.mylife19.eoldal.hu/img/mid/149/003.jpg

Gondoltam megnézem Justint, hogy alszik-e, de erre 100% esély volt. Mikor beakartam nyitni az ajtón hallottam, hogy telefonál valakivel. De kivel? Ilyen korán? Talán Vikivel? Nem csak téveszméim vannak! De azért meghallgatom , hogy kivel beszél!

* Justin szemszöge*

Reggel a telefonom csörgésére keltem fel. Ismeretlen nem volt név csak szám. Ki lehet az reggel fél 8-kor? Na mindegy felveszem.

- Háló.
- Szia Justin!
- Kivel beszélek?
- Én vagyok az Viki.
- Ki? Ja mit akarsz és honnan tudod a számom?
- Az most mindegy hogy honnan csak egy a lényeg, hogy amikor megláttalak beléd szerettem.
- Viki ez nagyon kedves tőled, de nekem van barátnőm ezt te is tudod. Szóval nem lehet közöttünk semmi. Szia!
- Jó értem, de ha megunnád Jessicát tudod a számom hívj és megyek.
- Nem fogom megunni hidd el na szia.
- Szia!

- Jessica szemszöge*

Ezt nem hiszem el a mostoha tesóm elakarja lopni a pasim na nem ezt nem engedem. Most azonnal beszélnem kell Justinnal.

- Szia Justin.
- Szia életem mizujs??
- Kivel beszéltél az előbb és az igazat!!
- Viki hívott fel.
- Hallottam a többit és lenne egy kérdésem.
- Hallgatlak.
- Elakarsz hagyni érte?
- Dehogyis miket nem gondolsz soha de soha nem hagynálak el főleg nem egy ilyenért.
- Ígéred???
- Ígérem
Közelebb húzott magához majd szenvedélyesen csókolgatni kezdett.

- Nagyon szeretlek!
- Én is téged! -mondtam,majd újabb csókcsatába kezdtünk.

- Figyelj csak Justin nekem még beszélnem kéne Sara-val mivelhogy 2 és fél hete nem beszéltem vele.
- Jó menj csak.

Átmentem a szobámba és egyből a telefonomhoz indultam, hogy felhívjam Sara-t. 3 csöngés után felvette.

- Szia Sara!
- Szia Jessica de jó, hogy újra hallak figyelj ami.....
- Várj ezt személyesen kell megbeszélnünk.
- Rendben.
- Találkozzunk a parkban a szökőkút előtti padnál.
- Jó mikor?

Gyorsan ránéztem az órára ami 9:30 percet mutatott.
- Legyen 2 óra.
- Rendben. Úgyis mondai szeretnék én is valamit. Vagyis mutatni.
- Oké szia!
- Szia Jessica!

Végre ezt is letudtam visszamentem Justin szobájába ahol Justin még mindig az ágyba volt.
- Justin gyere menjünk reggelizni.
- Oké, de mi volt Sara-val?
- Semmi különös megbeszéltünk egy találkozót.
- Oké akkor menjünk enni! 

Lementünk a konyhába ahol finom illatok szállta.
- Mmm mi lesz a reggeli??
- Hát kicsim amit találsz.
- Óóó de most komolyan olyan finom illat van.
- Jóó hát a reggeli vagy palacsinta vagy rántotta. Ki mit kér?
- Én palacsintát. -mondta Justin.
- Rendben milyen ízűt és hányat?
- Hát két csokisat aminek a tetején van egy eper és csoki öntet.
- Rendben azt Mandy megcsinálja.
- Oké.

- Íme megfelel
- Tökéletes.

Íme a palacsinta: 
http://image.hotdog.hu/user/MaTtIke/palicsok350.jpg

- És milyen innivalót kérsz?
- Egy kis teát.
- Rendben.

Íme a kép a teáról:
http://blog.zansaar.com/wp-content/uploads/2012/08/Green-Tea-weight-loss.jpg

- Te mit kérsz Jessica?
- Én is palacsintát kérek.
- Rendben milyen ízűt és hány darabot?
- 1 nagyot és legyen nutellás. Legyen rajta vagy benne banáááán.
- Rendben.
- Tessék a palacsinta:
http://olaszorszagbajottem.files.wordpress.com/2010/11/crepe_cioccolato_banane.jpg

- És milyen innivalót kérsz?
- Én is teát kérek.
-Tessék a tea:  http://sportorvos.hu/data/cikk/4/93/cikk_493/1.jpg

- Köszönöm.
Miután megreggeliztünk  Justinnal felmentünk a szobájába.

- Mit csináljunk? -kérdezte közben rám kacsintva. ;)
- Hát nem tudom mivel 10 óra van nekem még van időm 2-ig.
- Nekem lenne pár ötletem.
- Jajj te meg az a mocskos fantáziád.
- Igen én és az a mocskos fantáziám.
-  Na de most komolyan mit csináljunk?
- Menjünk el sétálni.
- Benne vagyok.

Lementünk a földszintre, hogy szóljak anyának 1-re itthon vagyok, mert kettőkor találkozok Sara-val és addig elmegyünk Justinnal sétálni.

- Mehetünk?
- Persze Justin, de merre menjünk?
- Nem is tudom csak menjünk valahova.
- Már tudom is.
- Hova?
- Csak kövess.

15 perc alatt odaértünk arra a bizonyos helyre.

-  Íme.
- Ez nagyon nyugott hely.
- Tudom ide szoktam jönni ha egyedül akarok lenni vagy ha gondolkodni akarok!
- Gyere üljünk le.

Íme a hely:

http://www.kepeslap.com/images/567/Fantasy85_origi.jpg

Leültünk a fa "szájához" és beszélgettünk. Majd egyszer csak Justin felállt és a kezét nyújtota.
- Gyere.
- Hova?
- Csak állj fel.
- Oké.

Felálltam majd Justin megfogta a derekamat, közelebb jött hozzám majd csókcsatába kezdtünk. Egyre hevesebben kezdtünk csókolózni mikor leállítottam, mivel hogy én még nem akarok nagyon előre szaladni.

- Justin.
- Mi a baj ez csak egy csók volt.
- Tudom, de érts meg.
- Nehéz lesz ha nem engeded, hogy megcsókoljalak.
- De nem...
- Mindegy nem megyünk haza?
- De menjünk.

Nem értettem Justin viselkedését én csak megmondtam neki, hogy  lassítson mivelhogy csak két és fél hete járunk.

* Otthon*

- Justin várj. rohantam utána anyáékkal mit sem törődve.
- Kicsim mi a baj?
- Semmi majd később elmondom ha tudni fogom.
- Justin áll már meg.
- Minek?
- Mert nem értelek?
- Nem is kell.
- De most az a bajod, hogy leállítottalak?
- Nem csak....
- Csak mi?
- Igen az egy kicsit furcsálltam.
- Igen furcsálltad miért?
- Hát azért.....
Nem fejezte be a mondatát, mert lecsaptam rá, mint oroszlán a prédájára.
Egyre hevesebben kezdtem csókolni amit ő persze viszonzott. Nem törődtem semmivel kizártam mindent. Amikor Justin leállított.
- Mi a baj?
- Ne kéne készülődnöd?
- Jajj tényleg segítesz?
- Persze, de mit?
- Hát átöltözni mi mást?
- Oké.

Átmentünk a szobámba fogat és arcot mostam, megfésülködtem majd begöndörítettem barna hosszú hajamat, tettem fel egy kis fekete-szürke szemfestéket.

Majd felöltöztem Justin segítségével.


Íme a ruha:
http://erdely.ma/ujkepek/2011/05/nagy/7498303.jpg(Első)

Íme a smink: 

 http://t2.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcRFAzWzulJR5ELekqw3EmO82qF5kUgpY5tfRXu0od8LMe9s2ud1
- Elvigyelek?
- Köszi édes, de nem kell.
- Rendben jó legyél.
- Te is. - majd adtam neki egy búcsúcsókot.

* A parkban*

Már Sara ott volt fogalmam se volt, hogy mit mondjak neki, mert csak nem mondhatom neki azt, hogy: " Szia mizu? Már nem haragszom! Mondjuk már tényleg nem haragszom rá, mert volt időm gondolkodni. Szeretem, mint egy barátot.

- Szia Jessica! Nagyon hiányoztál kérle...
- Szia Sara kérlek ne mondj semmit már nem haragszom, mert tudom, hogy csak jót akartál nekem.
- Jajj de boldog vagyok.
- Tényleg azt mondta, hogy mutatni akarsz valamit.
- Ja igen, Jess ő itt a barátom Logan:
http://ezazenvilagomtecsakbenneelsz.blog.neon.hu/files/2012/12/cuki%20fi%C3%BA%C3%BA%C3%BA%C3%BA.jpg

- Szia Jessica Else!
- Szia Logan Pattinson!
- Örülök, hogy Sara talált valakit aki szereti. Mióta vagytok együtt?
- 2 hete.
- Na az jó.
- És te meg Justin?? 
- 2 és fél hete.
- Várj milyen Justin?? -úgy kérdezte, mintha ismerné és nem lennének jóba.
- Justin Bieber.
- Óóó.
- Miért talán ismered szivi?
- Igen régebbről.

Még beszélgettünk majd hazamentem, mert már későre járt.

* Otthon*

- Hol voltál? Úgy aggódtam már 6 óra.
- Bocsi elment az idő.
- Na menjünk enni.
- Anya mi a vacsi?
- Olasz Spagetti?
- Ez az imádom!! ♥
 https://encrypted-tbn3.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcQukv8YuccDu70qg1gI1kTgAmWiN27S9xqbDnwAHmEt06d5khKcjA

- Ez nagyon finom volt.
- Szerintem is.
- Na mi megyünk fel Justinnal.
- Jó éjt előre is.
- Nektek is.

- Na mit csináljunk?
- Nézzünk egy filmet?
- Oké.
- Milyen legyen: Romantikus, Horror, vagy Vígjáték?
- Legyen horror.
- Oké.
- Hozok fel popcorn-t.
- Ne legyél sokáig.
- Oké.
- Na mit vettél ki?
- Halálos kitérő 3.
- Az jó lesz.

Miután vége lett a filmnek láttam, hogy Justin fáradt ezért elmentünk aludni. Persze Justin nálam aludt.
- Jó éjt kicsim.
- Jó éjt édesem.

És már Justin karjai között aludtam el.

2013. július 22., hétfő

8. rész

Meghoztam a 8. részt is remélem tetszeni fog!!!! :D

Reggel a telefonom csengésére keltem fel. Ránéztem a képernyőjére, hogy ki lehet az, de nem volt név. Egy szám volt az. Gondoltam felveszem.

- Haló. Kivel beszélek?
- Jessica?? Tényleg te vagy az?
- Ki az?
- Én vagyok az.

- Ki??
- Az apád. -mikor ezt meghallottam nem akartam elhinni.
- Elnézést itt valami félreértés lehet.
- Nem, én vagyok az. Tudom, hogy nem ismersz meg mivel még kicsi voltál amikor....
 - Amikor elhagytál engem meg anyámat. Igen tudom mit csináltál. De mit akarsz?
- Szeretnék veled találkozni.
- Hol? Mikor? És ki lenne még ott?
- A Coffee ízvilágnál. Mivel most 10 óra van legyen 2 órakor. És én lennék ott meg a féltestvéred majd meglátod, hogy kifogtok jönni.
- Azt majd én eldöntöm. De először beszélnem kell anyával, hogy elenged-e!
- Rendben, de próbáld meg rávenni.
- Jó, de nem ígérek semmit na szia.
- Szia kicsim!

Amikor letettem a telefont éreztem, hogy sírni fogok. Ennyi év után képes felhívni és azt mondani tök lazán, hogy találkozzunk jó lesz stb. stb. Nem bírtam tovább sírnom kellett. Pár percig csak sírtam mikor hallottam, hogy nyílik a szobám ajtaja. Justin lépett be rajta. 

- Édesem mi történt?
- Semmi.
- Ezt nem veszem be az ember nem sír ok nélkül.
- Az apám felhívott! -odamentem Justinhoz és szorosan magamhoz öleltem.
- De ezt nem értem, azt mondta hogy több, mint 10 éve nem beszéltetek.
- Igen épp ez az. Beszélni akar velem 2 órakor. És beakarja mutatni nekem a féltesómat. :'(

http://image.hotdog.hu/user/K_Dudu/zokog4.jpg

- Gyere menjünk beszélni anyukáddal.
Lementünk szerencsére csak anya volt lent.
- Justin magunkra hagynál?
- Persze kicsim! majd megcsókolt.
- Erős légy.
- Oké!
- Anya beszélhetnénk?
- Persze kicsim, de mi a baj miért sírtál? Justin csin...
- Nem, csak reggel a telefonom csörgésére keltem fel és amikor felvettem tudod ki szólt bele?
- Ki??
- Apa! :'(
- Nem az nem lehet, képes volt téged felhívni? Egyáltalán honnan van meg a számod neki?
- Nem tudom, de van itt még valami.
- Micsoda?
- azt akarja hogy találkozzak vele 2 órakor a Coffee íz világban és azt szeretné, ha megismerném a féltesómat.
- Nem szó se lehet róla!
- Miért nem? Hadd ismerjem meg az apámat!
- Rendben, de legyen nálad telefon ha van valami hívj fel egyből.
- Rendben és hogy megnyugodj viszem magammal Justint.
- Rendben így máris jobb.

Felmentem az emeletre egyenesen Justin szobájába.
- Justin lenne kedve elkísérni?
- Persze édesem.

Már egy óra volt ideje készülődni, de előtte felhívom apát.
- Szia apa anya elenged akkor 1 óra múlva ahol megbeszéltük, de szeretnék neked/nektek bemutatni valakit.
- Ez remek akkor ott szia!
- Szia!

Elkezdtem készülődni. Kivasaltam a hajamat, fogat mostam, csináltam egy kis fekete füstös szemeket majd egy kis szájfény és a végül a ruha és a cipő.

Emellett döntöttem:

https://fbcdn-sphotos-a-a.akamaihd.net/hphotos-ak-frc3/988255_507573615980061_1466194820_n.jpg

És emellett a cipő mellett: https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgKyKnnSpt8N5dsnVD-Gtxck0vLai4wKD5KMk_Xqa4sxX5A6I6SvqePvZVWyxh4EznRS3PyZ9or_kTOyHwM3qii59p-FDy5PDyDf9rHSWoxWXrBRcTNXwrSeu_4cTVsEaqnPu8yKyLYOp_4/s1600/559094_302558623182144_699659161_n_large.jpg

- Na mehetünk?
- Persze.

Elindultunk és 13:50 percre oda is értünk.
Még vártunk pár percet mikor apáék megérkeztek.

- Kicsim! -jött volna megölelni, de én elhúzódtam tőle.
- Ezt még ne!!!
- Rendben! Te pedig..
- Justin! -fogtak kezet.
- Ja igen ő itt a barátom. Már 2 hete együtt vagyunk.
- Örülök, hogy boldog vagy. Ő pedig itt Victoria Else a féltestvéred: https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi_-_g2EBpehyuZ87YYRzgL3Z_XIYIQZ9lb5UliLMIhw7kwni2TV3VYhq7-_gtl4kGBXGa_xEuxxtFspgk40WDWlCbzkJQuGRb4y_mQ8ufVz_XC1aHcYTrSdO0YWdtedxXoo9RmzICOrcYe/s1600/BELzApnCIAAvB2d_large.jpeg

- Szia Jessica, de mindenkinek csak Jess! 
- Szia Victoria, de mindenkinek csak Viki.
- Szia én meg Justin Jess barátja.
- Hello! -láttam, hogy nagyon nézi Justint ami nem tetszett.
- Na jó menjünk be szerintem.
- Rendben.

Beültünk rendeltünk egy kávét, majd apa elkezdett kérdezősködni.

- Na és hogy ismerkedtetek meg?
- Hát ugye tudod, hogy Mandy a bejárónőnk.
- Igen.
- Na neki a fia és mivel Justin nem jött ki túl jól az apjával ezért hozzánk költözött és összejöttünk!!! :D ♥
- És te Viki, hogy tudtad feldolgozni, hogy apa lesz a mostoha apád?
- Hát nekem az igazi apám emghalt és amikor megtudtam, hogy lesz egy másik nem örültem neki, mert azt hittem, hogy apát akarja helyettesíteni, de rájöttem, hogy anya boldog és nem ez a szándéka és megszerettem.
- Örülök, hogy boldogok vagytok, de tényleg csak az a baj, hogy nekem is szükségem lett volna rád. Apa!!! 
- Igen tudom várj azt mondta hogy...
- Igen azt!
- Jajj kislányom, tudod, hogy mindig szeretni foglak, de egyszerűen nem tehettem mást ne....
- Semmi baj meg vagyunk így is, bár azért hiányzol, de jól esik, hogy találkoztunk.
- Na de nekünk mennünk kell.
- Ja igen mondtam anyának, hogy nem leszünk sokáig.
- Rendben, de majd még találkozunk? -kérdezte Viki.
- Persze örülnék neki!
- Annak én is. amikor ezt kimondta ránézett Justinra. 
- Na jó sziasztok!

Elmentünk még felhívtam anyát, hogy később megyünk haza.
- Na örültél, hogy találkoztál apuddal meg a "tesóddal".
- Ja persze, de valami nem hagy nyugodni.
- Mi?
- Ahogy téged nézett, úgy felbosszantott.
- Csak nem féltékeny vagy?
- De?!
- Jajj istenem én téged szeretlek.
- Tudom, de akkor is.
- Nincsen de!!!
- Jó értem!
- Gyere menjünk haza!

*Otthon*
- Na milyen volt?
- Majd holnap elmesélem eléggé fáradt vagyok oké?!
- Rendben kicsim! Jó éjt!
- Jó éjt!

* Szobámba*
- Bejöhetek??
- Persze gyere csak!
- Nem alszol ma velem?
- Ma nem bocsiii szeretnék egyedül lenni egy kicsit hogy átgondoljam a ma történteket.
- Persze megértem!
- Jó éjt!
- Neked is Szeretlek! ♥
- Én is téged! ♥

Vagy fél órán keresztül forgolódtam ,mikor végre sikerült elaludnom.

2013. július 21., vasárnap

7. rész

Már itt is van a hetedik részt. Megígértem!! :P

* Justin szemszöge*

Hajnalba arra keltem fel, hogy valaki kiabál és sikítozik. Akkor tudtam meg hogy Jessica az. Nem érdekelt hogy mennyire fáradt vagyok egyből át rohantam Jessicához.

- Jessica, Jessica kelj fel! -rázogattam de semmi.
- Jessicaaaaaaa. Kelj feeeel!
Erre már felkelt.
 - Mi? Mi az?
Nagyon megvolt ijedve szegény.
- Jessica nyugodj meg itt vagyok. Semmi baj.
- Nem tudok egyszerűen szörnyű nem, nem lehet neeee.
- Jessica nyugodj meg itt vagyok. Megöleltem és akkor éreztem, hogy mennyire remeg.
- Na jó ez így nem mehet tovább ma veled alszok és jész.
- Köszönöm Justin, de ne szólj anyának erről.
- Miért?
- Mert amikor kicsi voltam mindig rosszat álmodtam és ez így ment évekig, de nem szeretném ha visszatérne, mert semmit se tudnál aludni te se meg én se!! -mondta Jessica mikor kihullott egy könnycsepp a szeméből.
- Nyugodj meg minden rendben lesz, gyere aludjunk.

* Jessica szemszöge*
- Nyugodj meg minden rendben lesz, gyere aludjunk.
Justin szorosan magához húzott és úgy aludtunk el.

* Másnap reggel*
 - Hogy aludtál?
- Egész jól és te?
- Én is!
- Figyelj csak Justin akkor ne mondd el anyának hogy mi történt.
- Nem fogom nyugodj meg!
Majd egy csókot nyomott a számra.Nagyon finom volt.
- Na keljünk fel gyere!!
- Nem akarok! -mondtam, mint egy óvodás.
- Na gyere!
- Megyek! :(
Elmentem megfésülködtem, felfogtam a hajamat, most nem sminkeltem magamat és felöltöztem.
Íme a szett:

https://fbcdn-sphotos-b-a.akamaihd.net/hphotos-ak-prn1/1017273_490592081011548_1104501996_n.png

És íme a cipő:https://fbcdn-sphotos-a-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash3/551228_446943545329400_1560223456_n.jpg 

Lementem hogy egyek valamit.
Egy kis rántottát ettem. Én csináltam, mert nem láttam senkit se.
- Justin! Anya! Mandy! Carly! Hahóóó!
Senki sehol vajon hol lehetnek? Ezen gondolkoztam, mikor hallottam valami beszélgetést a teraszról.

* Justin szemszöge* 

Miután én hamarabb elkészültem, mint Jessica gondoltam megyek szek valamit amikor Jessica anyukája szólt nekem.
- Justin gyere egy kicsit!
- Megyek!
Kimentem a teraszra, mivelhogy oda hívott ki.
- Figyelj csak Justin!
- Igen?
- Na szóval azt akarom mondani, hogy remélem tudod, hogy nem szeretem amikor megbántják az én kicsi lányomat.
- Persze nem is volt szándékomba.
- Remélem is, mert attól, hogy nem vagyok erős férfi még megvédem a lányomat.
- Értem és megértettem!
- Akkor jó.

* Jessica szemszöge*

Nem hallottam tisztán csak annyit hogy nem akarja anya hogy Justin megbántson.
- Ja és még valami.
- Igen?
- Nem szeretném ha te meg a lányom.....
Na ezt már nem bírtam hallgatni tovább ki kellett mennem.
- Na jó anya ennyi elég lesz.
- Jessica te itt??
- Igen tudod itt lakom.
- Igen, de nem tudtam hogy pont itt.
- Anya mindent hallottam és nyugi én bízom Justinban.
- Köszönöm szívem.
- Jajj ez csak természetes.
- Gyere menjünk.
- Hova?? -kérdeztem megijedve.
- Be.
- Ja oké menjünk.
Felértünk, és bementünk Justin szobájába.
Jessica szeretnék neked mutatni valamit.
- Igen és mit?!
- Csak csukd be a szemedet.
- Oké bízom benned!
- Most tartsd ki a kezedet.
- Oké.
Érzetem hogy belerak valamit és megcsókol.
- Kinyithatod.
- Justin mi ez???
- Csak nyisd ki.
- Ez gyönyörű.
Íme az ajándékom:





http://shop9.unas.hu/shop_ordered/4620/shop_pic/unas_777965.jpg

- Feltegyem??
- Ezt még kérdezed persze hogy fel.
Feltette a nyakláncot, majd megfordított.
- Gyönyörű a nyaklánc viselője.
- Jajj édesem köszönöm.
- Kérhetek egy dolgot??
- Persze amit csak akarsz!
- Csókolj meg.
- Ezt nem is kell kétszer mondanod.
Majd olyan szenvedélyesen kezdtem el csókolni, mint még soha, ő persze viszonozta.
Gyorsan ment az idő már délután 5 óra volt.
- Kicsim mi lenne ha elmennénk medencézni?
- Azt hogy ez egy remek ötlet.
Felvettem a bikinimet, de nem azt anyától kaptam a szülinapomra hanem egy másikat.

Íme:

http://p2.vatera.hu/photos/0d/ae/e386_1_big.jpg

- Na mehetünk! -mondtam feldobva.
- Menjünk!
Mind a ketten letettük a törölközőnket egy napozó ágyra majd meugrottunk a vízbe.

* 1 órával később*
- Na menjünk mert már 6 óra is elmúlt.
-Oké szívem.
Bementünk átöltöztünk és mentünk le vacsizni, emrt mire készen lettem már fél hét volt.
- Mmm mi lesz a vacsi??
- Makaróni.
- Nyámiiii.
Megvacsoráztunk, felmentem a szobámba, elővettem a laptopomat és felnéztem twitterre és facebookra.
Semmi érdekes nem volt ezért letettem a laptopomat, elmentem lezuhanyozni, felvettem a pizsimet ami egy pink toppból állt és egy francia bugyiból. 
Elmentem aludni. Pár perc múlva, már aludtam is. :D

6. rész

Bocsi hogy sokat késtem a részekkel, de most kettőt is hozok ígérem!!! 
Amúgy meg köszönöm az eddigi komikat csak így tovább!! :D


* Másnap reggel*

Miután magamhoz tértem és kinyitottam a szememet, oldalra néztem, de nem volt ott Justin. Vajon hol lehet? Nem akartam kikelni az ágyból ezért elővettem a telefonomat hogy megnézzem rajta az időt. Fél 9 volt. Pár percig lustálkodtam, majd amikor ki akartam kelni az ágyból láttam hogy nyílik az ajtó. Justin lépett be rajta egy tálcával.
- Jó reggelt édesem!
- Jó reggelt! - nyújtózkodtam közben.
-Hogy aludtál?
- Remekül mivelhogy mellettem voltál. :D ♥
- Jajj édesem! Hoztam neked egy kis reggelit!
- Óóó köszönöm, de te nem kérsz?
- Én már ettem! Tessék. - majd lerakta mellém.
Gofrit csinált. 

http://eugourmet.files.wordpress.com/2012/11/dsc_6071.jpg?w=1024&h=680 








Hát nem édes?! :D 
- Köszönöm édesem! - majd nyomtam egy csókot ajkaira.
- Jó étvágyat!
- Köszönöm, de maradj itt míg eszek, mert nem akarok egyedül lenni.
- Persze, hogy maradok ez nem is kérdés, de ezért kérek egy cuppanós csókot.
- Oké, oké!
Majd megcsókoltam. Vagy 2 percig csókolóztunk amikor elváltak ajkaink.
- Na egyél mostmár.
- Benne vagyok! :P
- Mmm ez nagyon finom volt köszönöm édes!
- Szívesen, de ehhez jobb ha hozzá szoksz.
- Tényleg amikor csináltad nem furcsálták anyáék?
- Nem, mert nem voltak bent.
- Akkor jó, de ma el kell nekik mondanunk.
- Oké,oké! Kérsz kávét?
- Nem inkább egy kis narancslevet.
- Máris hozom.
Justin lement majd pár perccel visszajött narancslével a kezében. 








https://encrypted-tbn1.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcRMwVce0JMQIldSIojpczDewNAM5RrPwgCJkR36JqNgp-IVg4MW  Miután megittam a narancslevet elmentem a fürdőbe hogy fogat mossak. Miután kijöttem megcsináltam a hajamat. Nem csináltam sokat vele csak begöndörítettem. Tettem fel egy kis alap sminket (tudjátok szempilla spirál, szájfény, és egy kis szemceruza.) Majd felvettem egy kényelmes nyári ruhát, mert ahogy láttam elég meleg volt. 

Emellett döntöttem:  







https://fbcdn-sphotos-a-a.akamaihd.net/hphotos-ak-prn1/936427_490592314344858_88955906_n.jpg 
Miután felöltöztem lementem a földszintre ahol mindenkire rám szegezte tekintetét ahogy leértem. Eléggé zavarba voltam. 
- Nagyon jól nézel ki!
- Köszönöm édesem!
Megcsókoltam, mire anya, Mandy és Carly egyszerre:
- Lemaradtunk valamiről?
- Ööö igen?!
- Na meséljetek csak fiatalok!
- Hát az egész úgy kezdődött, hogy...... Elmeséltem az elejétől a végégig mindent (bocsi, de nem fogok leírni!). Szóval így történt.
- Én örülök nektek! -mondta Carly.
- Én is! -mondta anya és Mandy egyszerre.
- Jajj, de örülök, hogy örültök! :D
- Na de megyünk is! -mondta Justin.
- Hova is??? -kérdeztem meglepetten.
- Csak megyünk sétálni.
- Oké. Sziasztok majd jövünk.
- Sziasztok és viselkedni.
- Meglesz!! :P
- Na és hova megyünk?
- Csak megyünk sétálni egyet még én se tudom.

* 1 órával később*

- Na megérkeztünk.
- Ez gyönyögyű.
- Tudom ezért is hoztalak ide.
 Éppen naplemente volt és a tengerparton egyszerűen gyönyörű volt.
Ezt nektek is látnotok kell.
Íme: 






http://www.horvat-nyaralas.net/sites/horvat-nyaralas.net/files/imagecache/nagykep/galeria-kepek/3544598891_bda1c39b75.jpg 

Egy könnycsepp is elcsordult az arcomon amit Justin is észrevett.
- Mi a baj?
- Semmi csak ez olyan gyönyörű!!!♥
- Örülök, hogy tetszik!
- Szeretlek Justin!!! ♥
- Én is téged Jessica!!! ♥
Közelebb jött hozzám, megfogta a derekamat, közelebb húzott magához majd megcsókolt. Nagyon lágyan csókolt.
- Mennünk kéne.
- Oké menjünk.
Ujjainkat összekulcsoltuk, majd indultunk haza.é

* Otthon*
- Halkan menjünk.
- Oké.
Felértünk az emeletre és mindenki ment a saját szobájába.
- Jó éjt szerelmem!! ♥
- Jó éjt édesem!! ♥

Egész este forgolódtam, mert egyszerűen nem tudtam elaludni amikor....


2013. július 17., szerda

5. rész

Köszönöm az eddigi kommenteket a kövi rész 4 komi után fog jönni!!! :D

Bocsi ha egy kicsit rövid lett ez a rész!!! :D

Reggel mikor felkeltem Sara nem volt mellettem. Fogalmam se volt, hogy hol lehetett. Kikeltem az ágyból és mentem megkeresni. Mikor a konyhához értem hallottam hogy, telefonál. Tudom, hogy csúnya dolog hallgatózni, de most na ez teljesen más volt. Nem?!

*Sara szemszöge*

- Szia Justin!
- Szia Sara, na mit mondott Jessica?
- Semmi különöst csak meglepődött, meg örült neki.
- Tényleg nem gondoltam volna!
- Hát én igen.
- Na mindegy beszéljünk fontosabb dolgokról, mint például, hogy hogy fogom neki elmondani hogy szeretem meg hogy ő egyáltalán befogja-e nekem vallani.
- Szerintem befogja vallani csak adj neki egy kis időt. Ami meg téged illet  old meg magad már így is többet hazudtam neki mint amennyit kellett volna.
- Jó majd megoldjátok.
- Na de nekem mennem kell. Szia Sara!
- Szia Justin!

*Jessica szemszöge*




Azzal lerakta a telefont Sara. Nem bírtam ki oda kellett mennem hogy kérdőre vonjam.

- Szia Sara!
- Sz-szia Jessica! -mondta kicsit ijedten.
- Kivel beszéltél az előbb?
- Senkivel.
- Akkor magadba beszélsz?
- Nem. Na jó figyelj Justinnal beszéltem.
- Ááá szóval Justinnal.
- Igen de nem azért amire gondolsz.
- Én most nem gondolok semmire.
- De figyelj... -nem tudta befejezni a mondatot mert félbe kellett hogy szakítsam.
- Nem te figyelj, hallottam amikor azt mondtad Justinnak, hogy "semmi különös csak meglepődött, örült neki, befogja vallani csak adj neki egy kis időt ja meg hogy így is többet hazudtál nekem a kelleténél.
- Igen de..
- Semmi de most hazamegyek és kérdőre vonom Justint, kíváncsi vagyok, hogy ő mit fog mondani.

Felrohantam a Sara szobájába összepakoltam, megfésülködtem és felvettem egy kényelmes ruhát.

Emellett döntöttem:



http://asunwithonedirection.blog.neon.hu/files/2013/01/ruha%20%C3%B6ssze%C3%A1ll%C3%ADt%C3%A1s%2002.jpg

Lementem és mikor kiakartam lépni az ajtón Sara visszahúzott.
- Figyelj beszéljük meg.
- Nincs mit ezen megbeszélnünk. Hazudtál nekem.
- De...
- Szia Sara.

És már el is mentem egyenesen haza indultam. Fél óra gyaloglás után hazaértem. 

 *Otthon*

Anya, Mandy és Carly a nappaliban voltak.

- Szia kicsim milyen volt Sara-nal?
- Nagyon jó, de most megyek fel a szobámba.
- Oké kicsim te tudod.

Felmentem a szobámba ledobtam a táskámat az ágyamra és egyből Justin szobája felé vettem az irányt.

- Engedj be Justin most azonnal!! -kiabáltam és teljes erőmből vertem az ajtót.

*Justin szemszöge*

- Engedj be Justin most azonnal!! -kiabált és teljes erejéből verte az ajtót.
- Megyek már! Szia Jessica milyen volt Sara-nal? :D
- Nem bájcsevegni jöttem!
- Akkor?
- Tudod te azt!
- Nem, fogalmam sincs kérlek mondd el.
- Oké szóval reggel hallottam amint te meg Sara beszélgettek meg hogy te tudod hogy beléd vagyok esve meg még azt is hogy Sara már így is túl sokat hazudott nekem. Eltudnád mondani mit folytattok ti ketten a hátam mögött?

*Jessica szemszöge*

Nem mondott semmit csak közelebb jött hozzám megfogta a derekamat közelebb húzott magához és ajkaink összeértek. Nagyon jól csókol!

- Ez mégis mi volt?
- Szeretlek Jessica az volt!
- Ezt tudtam de azt nem hogy ennyire!
- Gondoltam hogy tudod ezért is csókoltalak meg és mint tapasztaltam visszacsókoltál.
- Jajj fogd már be.

És most én csókoltam meg őt. Éreztem ahogy visszacsókol. Pár perc után ajkaink elváltak.
http://www.szerelmeseknek.hu/images_szerelmes/kepek/szerelmesek.jpg

-  Akkor mi most.... -nem tudtam befejezni a mondatot, mert félbeszakított.
- Igen mi most együtt vagyunk!

Amikor ezt kimondta azt hittem kiugrok a bőrömből.
- Justin már elég későre jár menni kéne aludni.
- Persze megértem.
- Na akkor jó éjt!
- Várj csak mi lenne ha ma nálam aludnál?
- Oké benne vagyok.

Mindketten lezuhanyoztunk és elmentünk aludni. Nagyon jó volt Justin karjai közt elaludni!!! :D ♥

4. rész



 Köszi a kommenteket a kövi részt 3 komi után jön! :D

*5 nappal később*

Végre szombat van, és elmegyek Sara-val kikapcsolódni. Felkeltem, megfésülködtem, tettem fel egy kis alap sminket (szájfény, púder és egy kis szempilla spirál) és felvettem valami csini ruhát bepakoltam és mentem le a földszintre.

Íme, a szett:

-       Jó reggelt mindenkinek!- mondtam nagyon feldobva.
-       Jó reggelt kicsim! –mondta anya.
-       Jó reggelt Jessica! –mondta egy hang a hűtőből.
-       Mandy nem is láttalak annyira be voltál bújva a hűtőbe.
-       Hát igen épp reggelit akarok csinálni. Rántotta jó lesz?
-       Persze, de ahogy megettem megyek Sara- hoz mert megyünk moziba meg ott alszok nála majd csak holnap jövök haza.
-       .Rendben kicsim, de egyél rendesen.
-       Oké, oké.

Miután megettem a reggelimet pont indultam volna amikor Justin is lejött és odaszólt hozzám.

-       Hova mész Jess? –kérdezte meglepetten.
-       Megyek a barátnőmhöz.
-       Mivel mész?
-       Busszal.
-       Elviszlek, ha kell.
-       Óóó nem kell, köszi.
-       De szívesen elviszlek.
-       Rendben akkor menjünk.

Kimentünk a kapun, beszálltunk a kocsiba és el is indultunk.

-       Figyelj csak Jess amit elmondtam az életemről azt légy szíves ne mondd el senkinek, de tényleg senkinek.
-       Nyugi nem fogom, vagy olyannak nézel, aki minden titkot elmondd? –néztem rá kérdően.
-       Nem dehogy is.
-       Akkor jó. Itt állj meg ez az a ház.
-       De szép ez a ház nem nagy, de otthonosnak tűnik.
-       Gyere be nyugodtan úgyis egyedül van otthon Sara.
-       Oké, ha nem baj.
-       Nem dehogyis.
-       Oké akkor menjünk.

Bementünk a házba és Sara már a nappaliban várt rám.

-       Szia, Sara!
-        Szia Jessica ki ez a fiú?
-       Ja, ő itt Justin tudod, akiről beszéltem.
-       Igen, de nem mondtad, hogy ennyire helyes.
-       Sara!! –mondtam és megböktem az oldalát
-       Bocsi, de ha szabad közbeszólnom nekem ez jól esik amúgy meg szerintem te is szép lány vagy. mondta Justin Sara-ra nézve.
-       Óóó köszönöm Justin.
-       Na jóó köszi Justin hogy elhoztál most már mehetsz.
-       Oké, de mielőtt elmennék, lenne egy kérdésem Sara- hoz.
-       Oké és mi lenne az? –kérdezte Sara izgatottan.
-       Ráérsz hétfő este??
-       Persze hogy igeeen!
-       Hogy mi?? –kérdeztem és közben a tekintetem Justin és Sara között cikázott.
-       Miért zavar?
-       Mi? Dehogy is!
-       Na, akkor hétfőn találkozunk itt a telefonszámom! felírta egy lapra és letette az asztalra.
-       Oké majd hívlak, szia Justin!
-       Szia, szépség és Jessica!

Kiment az ajtón én meg egyből Sara felé fordultam.

-       Neked teljesen elment az eszed?
-       Miért azt mondtad, hogy helyes, de nem érzel iránta semmit akkor meg?!
-       De nem érted, hogy tetszik nekem mióta csak megláttam!
-       Ezt hamarabb is mondhattad volna!
-       Jó tudom, de menj, el nehogy lemondd álmaid randiját miattam.
-       Nem, ha ezt tudom, nem megyek el lemondom valami kifogás erejével.
-       Tényleg megtennéd? –néztem rá meglepetten.
-       Persze érted bármit.
-       Köszi, köszi kösziiii.
-       Szívesen, na de menjünk, mert lekéssük a filmet.
-       Oké.

Megérkeztünk a plázába, beültünk, megnéztük a filmet és mikor véget ért elmentünk még egy kicsit shoppingolni. Én vettem egy fekete magas sarkút.
 
       
Sara nem vett semmit, mert nem akart költekezni. Miután végeztünk visszamentünk Sara- hoz. mikor beléptünk az ajtón, a konyha asztalon egy hatalmas vörös rózsa csokor volt.

Íme a csokor:
    Kártya is volt Sara hangosan felolvasta:
Kedves Sara!
Nagyon örülök, hogy elfogadtad a meghívásomat már alig várom a hétfőt!

Puszil és ölel: Justin <3
-       Óóó hát nem aranyos tőle?
-       De nagyon! –mikor ezt kimondtam egy könnycsepp csordult ki a szememből, amit Sara észrevett.
-       Te tényleg beleszerettél.
-       Igen, de ne mondd el neki kérlek. –néztem rá könnyes szemmel.
-       Nyugi nem fogom, sőt most azonnal felhívom, mielőtt beleélné magát a helyzetbe.

Sara elkezdte tárcsázni a számot.
-       Háló Justin,
-       Szia, Sara mondd mi a baj?
Befogta a telefon hangszóróját és felém fordult.

-       Jess nem baj, ha át megyek egy másik szobába?
-       Nem persze hogy nem.

*Sara szemszöge*

-       Na, itt vagyok.
-       Oké, na mondd mi az?
-       Hát az van, hogy nem mehetek veled randizni.
-       Mi miért nem?
-       Mert Jessica bevallotta, hogy szerelmes beléd.
-       Hogy tudtam.
-       Hogyan?
-       Amit most fogok mondani azért légyszii ne nyírj ki! Oké?!
-       Ugye csak azért hívtál randizni, mert te is szereted és azt akartad, hogy megmondja, hogy szerelmes beléd.
-       Váó te aztán tudsz!
-       Nyugi nem haragszom, de ne mondd el neki, hogy elmondtam.
-       Nyugi nem fogom
-       Na de mennem kell, szia!
-       Szia Justin!

*Jessica szemszöge*

Láttam, hogy kijön a szobából széles vigyorral a képén.

-       Na mondd mi van már?
-       Justin bevallotta, hogy szerelmes beléd!
-       Komolyan nem látszott rajta.
-       Szerintem se.
-       De jó nekem. –mondtam elpirulva.
-       Hát, ja de nem mondd el neki, hogy elmondtam légyszí!
-       Oké, oké.
-       Köszi, na de menjünk, kezdődjön a csajos est!
-       Oké.

Felmentünk Sara szobájába, és kezdődött a csajos est. Tudjátok egy kis romantikus filmnézés, párnacsata, körömfestés stb. stb. Miután vége volt a csajos estnek lezuhiztunk, befeküdtünk az ágyba, de m ég nem voltunk fáradtak.

-       Hé, Sara ez nagyon jó buli volt! :D
-       Szerintem is! :D
-       Na, jó de mostmár aludjunk.
-       Persze. persze!
-       Jó éjt!
-       Neked is! –mondta Sara és már el is aludt.

Egész este Justinra gondoltam és vele is álmodtam. Egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből, de miért nem?!